"Menj fel hát ha képes vagy" - Júliai-Alpok

Júliai-Alpok (olasz rész); 2019. augusztus

 

             

                   Nem először járunk ezen a vidéken; 2013-as Triglav-túránk után ezúttal a hegység Olaszországhoz tartozó vonulatát kerestük fel. Nem véletlen hogy ismét ide jöttünk: megunhatatlan különleges táj. Talán valahol itt van Európa közepe. A találkozások helye. Az Alpok a partvidékkel, mediterrán az alpesi tájjal, a latin, szláv és germán kultúra találkozik ( vagy ütközik, a történelem fordulataitól függően ... nem véletlenül eredetileg első világháborús helyszínekre vezető sorozatunkba szántuk ezt az utat) ezen a vidéken.
                És persze különleges maga a hegy is. Döbbenetes szintkülönbségek, lélegzetelállítóan szaggatott sziklavilág; és szépségében pedig a Dolomitokkal egyenrangú látvány. Itt jártunk tehát ismét, nem először és valószínűleg nem utoljára - alább röviden három szép nap krónikája!

Augusztus 10. szombat - Jof di Montasio

 

 

"Menj hát fel ha képes vagy" -  Dante sorai a Jof di Montasio-ra vezető úton

               Dél elmúlt, mire az utazás után megérkezünk a Giacomo di Brazza menedékházhoz. De mára még vannak terveink! Célunk mindjárt a hegycsoport legmagasabb orma, a 2753 méteres Jof di Montasio. Kicsit késői az indulás valóban, a ház személyzete is igyekszik lebeszélni, a konyha zárását is kilátásba helyezve ... De az idő stabil, mi pedig megyünk. Mindenesetre az említett ultimátum szapora haladásra sarkall... de egy óra múltán a délutáni hőségben még mindig a legelőkön járunk. Aztán lassan nyerni kezdjük a szintet is végre, és hamarosan megérkezünk a sziklás szakasz beszállásához, ahol a címben idézett, kőbe vésett Dante-sor fogadja a csúcsra aspirálókat (nem mindenki érti, így nem okoz nagyobb aggodalmat...). Innen kezdve a sziklák, acélsodronyok és a kőszáli kecskék birodalmában járunk.  Előbbiek stabilak és biztonságot adnak, a kecskék pedig vidáman szökellnek felettünk, gondtalanul szórva a köveket a nehézkesen közlekedő kétlábúakra ... Nemsokára elérjük az út ikonikus részét, ez "Pippan létrája", mely hatvan méter hosszan (pontosabban magasan) ringatózik a fal mentén.

Kecskeportré

Pippan létrája - a ködben még van vagy hatvan méter ...

Időközben köd vesz körül , így nem élvezhetjük teljes hosszában a látványt ( van aki örül ennek ... ). Majd a létra végeztével elfogy a vas, az utolsó (nem rövid) szakasz élvezetes, könnyű mászás a gerincen, és ráadásképp, felhők felett állhatunk a hegytetőn! Gyors fotó, majd indulunk is lefelé, ahol jöttünk. Vissza a felhőbe, ereszkedés, létra, drót, kőzápor... Dante hőseivel ellentétben lemenetben is végig kell járnunk a Purgatóriumot, de utána kisüt a nap, simogat a kora esti fény, és megjelölt időre vacsoraasztalnál ül a társaság. Küldetés teljesítve.

Jof di Montasio - már karnyújtásnyira ...

 

 

... és végre a felhők felett!

 

 

 

Augusztus 11., vasárnap - via ferrata Ceria Merlone

Forcella de lis Sieris - az utolsó gyaloglós szakaszon

                     Hosszú út van tervezve mára, lehet túlságosan is ...a ház gondnoka ismét próbál jobb belátásra bírni - mint látni fogjuk ezúttal legalább részben igaza lett - de ezúttal is maradunk tervünknél, indulunk felfelé, első célunk, a Ceria Merlone ferrata- út felé. Két óra gyaloglás után köd vesz körül, itt, a Forcella de lis Sieris nyerge után kezdődik a drótos szakasz.

Forcella de lis Sieris

Biztosított szakaszok váltakoznak könnyű de szabad mászással a hosszú gerinc mentén. Leginkább nem a tetején (kivétel a Modeon del Buinz csúcsa, kis bivakházzal), hanem a gerinc alatt vezet az út, elég magasan ahhoz hogy legyen hová leesni, és elég alacsonyan hogy fent is legyen szikla ahonnét kövek jöhessenek le ... A biztosítás is néhol elég ötletszerű, a könnyen járható, lépcsőház jellegű részeken hűségesen kísér a sodrony, míg egy-egy szellős párkányon az út kiépítői erősen bíztak egyensúlyérzékünkben ... Végtelen hosszúnak tűnik az út, a ködben nem látunk sokat magunk körül, lehet koncentrálni a mászásra ... Majd végül a Forcella de Lavinal dell'Orso nyergénél ér (közel) vízszintes talajt a lábunk.

Ilyen terepen vezet a Ceria Merlone-út

Via ferrata Ceria Merlone

           Innen még hosszú az út a Pellarini menedékházig, de (egy darabig) könnyű lesz a terep. Elhaladunk a jelenleg üzemen kívüli Corsi ház mellett, ahol kavernák és a sziklafalba vágott lőrések emlékeztetnek a Nagy Háború szomorú eseményeire.

A ma olyan békés hegyek jó száz éve erődként szolgáltak

Már kapaszkodnánk felfelé a Forcella Riofreddo hágójába, mikor csapatunk előrébb járó része jelzi hogy a hegy túloldalán váratlanul nehéz a terep. Mivel ők letettek az utolsó napi csúcstámadásról (a Jof Fuart, 2666 m lett volna a cél), nem feltétlen érdemes nekünk is elmenni odáig. Annál is inkább hogy autóink első napi szállásunk közelében várakoznak, vagyis visszatérésünkkel megkönnyíthetjük a csapat holnapi egyesítését. Így visszafelé vesszük az irányt, hosszan de nehézség nélkül keresztezzük a hegy déli oldalát, ismét élvezve az este fényeit, sőt, mire a házhoz érünk már a holdfény is megcsillan a legelő friss tehénlepényein ... De a Brazza-házban kapunk szállást, vacsorát,  és általában győzteseknek kijáró fogadtatásban részesülünk, mintha nem éppen visszafordultunk volna ...

Esti fények a hegyen

Augusztus 12., hétfő

 

 

Lago di Predil

                
                  Ez a nap a levezetésről szól. Levezetek a hegyi úton, hogy visszahozzam a másik két sofőrt autóikhoz. Mivel ők nagyobb utat tesznek meg gyalog, van idő előtte  hogy strandoljunk kicsit a Lago di Predil tópartján (igen, ilyen is előfordulhat egy "Kárpátos" túrán ...)
Majd végül mégegyszer levezetünk, nemcsak a hegyről de további jó ötszáz kilométert hazáig, zárva ezzel a három napos kalandozásunkat a Júliai-Alpokban.

Szöveg: Hunyadi László
A fotókat Győrfi Boglárka, Győrfi Károly, Brieger Sándor és Hunyadi László készítették.
> További képek