Ilyen volt Afrika!

Magas-Atlasz, 2018 november

         Mi tagadás, megilletődöm, mikor megérkezünk Marokkó földjére! Egy új földrészre érkeztem!
Hamar kiderül azonban, ezzel egyedül vagyok. Minden útitárs járt már Afrikában ... Az önbizalommal tehát csak óvatosan ... De ahogy a zenész lejátssza a kottát, úgy a túravezető eligazodik a térképen és úrrá lesz a logisztika nehézségein. Így is történt :-)
     
            ... A jó meleg Afrika, végre ide is eljutottunk! Ha csak a földrész északnyugati csücske is, és ha nem is tartozik a leghatalmasabbak közé, és e földrész nem is elsősorban hegyeiről híres, de azért határozott előnyei vannak az itteni hegymászásnak. Elsősorban az (ilyenkor) kellemes éghajlat, ami lehetővé teszi hogy akár novemberben bepótoljuk az idén kis híján elmaradt négyezres túrákat. Másodszor a megközelíthetőség: négyórás repülőút + másfél órás közúti megközelítés még a reptéri sorbanállásokkal együtt is kíméletesebb mint mondjuk Svájcba elautózni. Végül, de nem utolsósorban, továbbra is egy Nyugati-Alpok-beli túrával összevetve, a költségek is igencsak versenyképesek. Így hát semmi ok kihagyni, járjuk hát újra képzeletben az Atlasz ösvényeit!

 November 5., hétfő

                Gépünk lassan belemerül az Észak-Afrikát takaró felhőtengerbe. Kissé szomorúak a kilátások - Marokkó földjét csak közvetlen közelből pillantjuk meg, és lentről sem néz ki jobban, mikor már sötétedéskor kilépünk a marrakesi reptér épületéből. Sürgősen taxit szerzünk (nem nagyon erőltetjük az alkudozást sem), és irány a mintegy nyolcvan kilométerre fekvő szállásunk!
A város széli sűrű forgalmat hamar magunk mögött hagyjuk, és Imlil városka, a Magas-Atlasz-beli túrák kiindulópontja felé tartunk. Időközben leszáll a köd is, csepeg az eső; igazi (európai) novemberi idő lesz... Imlil után fogyni kezd az út is: itt ér véget az aszfalt és itt kezdődik a kaland... sofőrünknek is, akinek a köd, sár, a meredekség és a helyismeret hiánya (többször megállunk kérdezősködni) egyaránt feladja a leckét. GPS van, francia nyelvismeretem azonban hiányzik - jobb híján, Rejtő Jenő szellemét megidézve idegenlégiós vezényszavakkal próbálkozom:
- A droite! En avant! Marche! ... (jobbra át! előre! indulj!)
És működik! Bár a stílusomat mintha szokatlannak találná ... De végül csak megérkezünk Aremd faluba, ami valóban a civilizáció vége. Szállásunkon meleg fogadtatás, forró tea és leves ellensúlyozza a hideg szobákat - tehát bizakodással hajtjuk álomra fejünket.

    Reggel az Atlaszban - indul a túra!

 November 6., kedd

                Indulunk a hegyre! Ragyogó az idő, kicsit hideg (közel kétezer méteren vagyunk) de tökéletes a felmenethez! Most, világosban látjuk csak hogy kis hotelünk igazi "pályaszállás" - alig néhány lépés a sáros falusi utcán, és máris a menedékház felé vezető ösvényt tapossuk. Dió, alma-, és cseresznyefák kísérnek rövid ideig, majd átadják helyüket a szórványosan álló, romantikus alakú, görcsös örökzöldeknek. A néhány nappal előttünk érkezett kiadós csapadék színeket és életet adott a tájnak: a csúcsok fehérben pompáznak, a növényzet kizöldült valamelyest, és patak zubog alattunk a völgyben - jobbkor nem is jöhettünk volna.

Víz a kopár hegyek között

Első pihenőnk helye Sidi Camarouch; a völgy mélyén, is vízesések mellett meghúzódó apró település Talán inkább zarándokhely lehet, egy hatalmas, fehérre meszelt sziklatömböz kis mecset támaszkodik - szent hely, amiről azonban ennél többet nem sikerült megtudnunk. A falu evilági létének alapja mindenesetre inkább a tea, üdítő és frissen facsart narancslé, amellyel a népes túrázó közönség szomját enyhítik.

Az Atlasz ösvényein

             Utunkat lassan egyre kopárabb tájon folytatjuk, a borókák helyét párnás fűcsomók, tüskés növények veszik át. Háromezer méterhez közeledve elérjük a hóhatárt, és hamarosan aznapi célunk, a Toubkal menedékház is felbukkan. Zömök, masszív, erődszerű építmény (akár a másik, mert két ház is áll egymás mellett); ha nem lenne behavazva amolyan sivatagi garnizon lehetne amilyenekről Rejtő Jenő könyveiben olvastunk...
             Belépve a zsúfoltság tűnik fel elsőként, nyugati turisták légiója tolong a házban, és az asztaloknál több nemzetiség képviselői foglalnak helyet (hogy Rejtőnél maradjunk ...) Idővel azonban el kell ismerjük hogy a ház lényegében európai színvonalú, és mikor nyugovóra tértünk  a szobák hőmérséklete sem hagyott kívánnivalót.

Az előretolt helyőrség: Refuge du Toubkal

November 7., szerda

Útban a csúcs felé

              Eljött a csúcstámadás napja! Világosban indulunk; felkerülnek a hágóvasak, és a fagyos havon ropogunk egyre feljebb. Hólejtó, kőtömbök, minden nehézség nélkül de a ritkuló levegőt azért megérezzük; jó ideig árnyékban haladunk, majd a csúcs alatti nyeregben találkozunk szembe a Nappal. Itt egyesítjük erőinket (az élharcosok bevárják a végét), és vagy fél óra múlva fent állunk a képekről már ismerős vas háromszögnél. Jbel Toubkal 4167 méter, az Atlasz csúcsa! Zavartalan körpanoráma, dél felé alacsonyabb hegyek láncai, az Antiatlasz, és mögötte valahol a Szahara ... Délnyugat felé felé további négyezresek - ezekre pályázunk holnap! Csúcscsoki, fotózás, közben a nagy nyüzsgésre még egy kis csíkos mókus is előkerül a kövek közül. Jó fél óra után elégedetten ereszkedünk vissza a széles nyeregbe, innen még a 4030 méteres, kissé szaggatottabb nyugati csúcsra lehet kitérőt tenni -  van is aki ezt a csúcsot is begyűjti; majd alig másfél óra múlva már a ház előtt verjük le vasainkról Afrika havát.

Az Atlasz tetején: Jbel Toubkal 4167

A legmagasabban lakó berber csíkosmókus

November 8., csütörtök

                 Még egy nap a hegyekben, újabb csúcsokra pályázunk. Tegnap előtti felvezető utunk irányát  folytatjuk a völgyben, a 3750 méteres Tizi n'Ougane hágóig kapaszkodunk egyenletesen. Innen már nem egészen sétaút vezet a Quanoukrim csúcsa felé: egy rövidebb szakaszon vegyes, négykézlábas mászás (hágóvassal nehezítve) következik, ahol már csak a csapat fele nyomul tovább. A kalandos mászás jutalma odafent még pár száz méter szint a Mars felszínéhez hasonlító kőtengeren, és már fenn is állunk a Ras Quanoukrim tetején - vagyis csak a mellékcsúcson, a magasabb ponttól egy hógerinc és újabb könnyű mászás választ el. Egyelőre azonban hagyjuk, előttünk egy könnyebb cél Timesguida, a csoport legmagasabbja, 4089 méterrel, leereszkedve a tőle elválasztó nyeregbe egy könnyű felsétálással elérhető. (már amennyiben beszélhetünk négyezer méteren könnyű sétáról ...). Miután meghódítottuk eme hegy lapos tetejét, ismét visszakapaszkodunk ott ahol jöttünk, és végül az előbb kihagyott ormot is magunkévá tesszük, így mindent egybevetve öt négyezressel a "zsákban" indulunk végleg lefelé.

A Toubkal látképe a Ras Quanoukrim oldalából

Társaságunk egyre gyarapszik lefelé: a menedékháznál csatlakozik a csapat többi része, valamit egy öszvér kezelőjével együtt,felszerelésünk egy részével; így indulunk vissza Aremd felé. Közben felhők érkeznek (napok óta először), amitől a lemenet ha lehet még látványosabb: köd, napsütés mindenféle arányban változik, festőien keverve a fényeket és az Atlasz színeit... Éppen sötétedésre érkezünk meg falunkba, ahol már ismert szállásunkon térünk nyugovóra.

Mesebeli esti fények

November 9., péntek

Marrakes

                   Elérkezett rövid kirándulásunk utolsó napja. Innen már csak lefelé vezet az út, az Imlil-ig tartó kritikus szakaszt vendéglátónk terepjárójával tesszük meg, majd ismét taxi, az ismerős úton irány Marrakes. A délutáni indulásig van még pár óra városnézésre: az európai jellegű, modern  városnegyedek negyedek után alámerülünk a Medina (óváros) labirintusába: igazi keleti bazár, minden elképzelhető árucikk: fűszer, ékszer, ajándéktárgy, ruha és selyem; és ennek megfelelő tömeg várja a látogatót - gyorsan végigjárjuk, inkább nézelődve mint vásárolva - azután már a reptér következik, hasonló de kevésbé egzotikus tolongással. Mindeközben próbálom nem elfelejteni az elmúlt öt nap szépségeit hol jártunk, mi mindent láttunk  - ha csak dióhéjban is, nekem ilyen volt az Atlasz és Afrika....

Kép és szöveg: Hunyadi László