Máshol talán nem is voltunk együtt, mint néhányszor a Tátrában. Talán kevésszer ahhoz, hogy barátokká váljunk. De túratársak voltunk, fiatalok, lelkesek, a hegyek rajongói - végül a szó szoros értelmében bajtársak lettünk azon az októberi délutánon, amikor köddel, hóval, dermesztő hideggel érkezett a hegyre a tél. Nehézzé vált az út, túl nehézzé, és késő volt a visszafordulás.
Nem gondoltam hogy akkor látom utoljára.
... Ha majd véget ér az utolsó földi túra, abban a bizonyos mennyei menedékházban majd mesélünk. Elmondod, mi is történt pontosan. Hogy mi is volt a kötéllel ...?
És mesélnék én is. Hogy egy keserves éjszaka után leértünk a hegyről... Hogy egyikünk azóta szintén Odaát van...
És mesélnék sok túráról, nagy csúcsokról, ahová együtt mehettünk volna... hogy lett azóta egy fiam meg egy lányom.... de inkább nem is mondanám, mert szívszorító, hogy mennyi mindenből maradtál ki. Ahogy telnek az évek, egyre kisebb lesz az a hegy, ami aznap egyetlen vágyunk volt; miközben egyre csak gyűlnek az élet adta emlékek. Nem kérdezem hogy érdemes volt-e aznap nekiinduni, hisz tudom a választ. És azóta tudom hogy a hegyek közé tartva szenvedélyünk mellett mindannyian hátizsákunkban hordjuk magunkkal a kockázatot is, akár tudomást veszünk róla, akár nem. A mérlegelés az, ami nekünk, hegyjáróknak marad, a nem mindig könnyű döntés - gondoljunk hát erre, kedves túratársak, visszafordulás előtt és után, okuljunk, hogy ne legyen hiábavaló az áldozat!
Ifj. Dr. Farkas Zsolt orvos, agykutató, a Tátra jó ismerője, a Magyar Éjszakai Túra Club alapítója. 1997. október 24-én a Magas-Tátrában, a Markazit-Torony közelében érte halálos baleset. Emlékét a SOTE Veritas et Virtus alapítványa, a Börzsönyi Éjszakai Teljesítménytúra, valamint a Poprádi-tó melletti jelképes temetőben elhelyezett emléktábla őrzi.Bejegyezte: Hunyadi László
forrás: www.metc.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése